2013. július 18., csütörtök

Porologus




Szellemeket látok. Szobába, az udvaron, az utcán. Mindenhol! Nézhetjük isten egyik ajándékának is, de az én életemet elég nehéz így élni... Nehezen különböztetem meg a szellemeket az emberektől. Már 19 éve van ez az úgynevezett 'ajándékom', de én még mindig nem szoktam hozzá. Hiszen te meg tudnád szokni, hogy a halottakat látod? Valld be, hogy eléggé hihetetlennek tűnik. Persze ez az én esetemben kicsit sem hihetetlen.

Elmegyek az utcán és vigyáznom kell hogy ne kezdjek beszélgetésbe egy szelemmel. Hiszen az emberek dilisnek néznének. Egy 19 éves fiú magában beszélget az utca közepén. Hát igen. Ez az emberek terén nem túl előnyös. Egyik nap például egy idős férfi megkért hogy segítsek neki átmenni az úton. Persze igent mondtam. Megfogtam a szabad karját és segítettem neki átmenni. A bácsinak világos kék szeme volt és szomorúság csillogott benne. Már nagyjából félúton voltunk amikor az autóknak mutatott zöldet a lámpa. Az egyik férfi kiszólt az autójából hogy mozduljak már hiszen nem csak az enyém az út. Persze akkor esett csak le hogy az ember szellem. Mire lenéztem már eltűnt. Csak az én szerencsém. Behúztam a nyakam és át szaladtam az úton vörös fejjel.

6 megjegyzés: